angol – német – francia – spanyol – orosz nyelvből
 
A verseny célja: „ A nyelvtudás nem cél, hanem eszköz ” gondolat jegyében szeretnénk buzdítani a tanulókat arra, hogy ne csak tanulják, hanem használják is a nyelvet, bemutatni, hogy egy idegen nyelvű szöveg nem csak tanulási célokat szolgálhat, hanem ismeretszerzésre, kutatásra is alkalmas, hogy az idegen nyelv nem megtanulnivaló ismeretek halmaza, hanem sajátos lehetőség a világ megismerésére. A szövegek egy adott téma köré csoportosulnak, azt járják körbe különböző szempontok szerint. Az idei témánk: 
„a  facebook”
A verseny menete: A verseny 5 fordulóból áll. Minden forduló tartalmaz egy szöveget és hozzá kapcsolódó, a feldolgozást segítő feladatokat, illetve egy online tesztet. A fordulók kb. kéthetente követik egymást. A verseny végén egy prezentációt kell készíteni a versenyzőknek a kapott információk felhasználásával. 
Értékelés: a versenyzők teljesítményét három szempontból értékeljük, pontozzuk az online teszteket, a prezentációkat tartalmi-nyelvi, illetve formai  szempontból. A végeredményt a részeredmények összesítése adja.
A verseny a www.titonline.hu felületen, interneten keresztül zajlik. A versenyzők regisztráció után  tudnak belépni, és meghatározott időben letölteni a szövegeket. Az ellenőrző feladatsorokat is itt kell megoldaniuk, a prezentációkat is ide kell feltölteniük. 
A versenyt B1 szint körüli tudásra alapozzuk. Megfelelő számú jelentkező esetén ettől eltérő (A2, B2) kategóriát is indítunk. Bővebb információ, ütemezés a honlapunkon olvasható.
A verseny díjazása: kategóriánként az első 3 helyezett tárgyjutalomban részesül, az első hat versenyző oklevelet kap. 
Nevezési határidő: 2016.november 14. Jelentkezés e-mailben, vagy honlapunkon keresztül online.
Nevezési díj: 1500 Ft/fő, befizethető: 68800109-10003255 Szabolcs Takarékszövetkezet számlaszámra.
A verseny szervezője: TIT Jurányi Lajos Egyesülete Nyíregyháza
Sikeres versenyzést kívánunk!
Hargitai Ágnes - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Telefon: 30-325-1915

 

Tovább a verseny oldalára...